KÜLÖNDÍJ!

Drága Versenyzők! Tisztelt Pedagógusok, Kedves Szülők!

Ígéretünkhöz híven tegnap közzétettük annak az előadásnak a szereposztását, melyet Sebestyén Aba rendező állít színpadra.

Mint láthattátok, minden versenyzőnk, aki a döntőbe jutott, szerepet kapott a majdani előadás(ok)ban.
Hogy mikor és hol lesz-lesznek ezek az előadások? Nos, erre a kérdésre ma még senki sem tudja a választ:
de amint véglegesen és megnyugtatóan mindenütt rendeződik a járványhelyzet, mi is véglegeset tudunk
mondani, és azonnal értesítünk mindenkit!

A négy nyertes csapat jeleneteiből Novák Péter és Bányai Gábor bábáskodásával egy filmet
szeretnénk létrehozni - egy teljes rockopera-filmet. Hogy erre mikor kerülhet sor, azt ugyancsak
a helyzet tisztulása után tudjuk megmondani!
A verseny díjainak és különdíjainak nagy része - különös tekintettel a Párizsi utazásra - is csak akkor valósulhat meg,
ha a járványhelyzet tisztázódott, ha az élet visszatér a teljesen normális kerékvágásba - de természetesen erről is
minden érintettet, minden díjazottat értesíteni fogunk! Addig is örömmel jelentjük be, hogy a döntő fordulóban
Haszonics Anett, Neuhauser Emil Béla és a Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola
különdíjat érdemelt a zsűritől, melyet nagyon egyéni és elismerendő felfogásukért és kreatív szemléletmódjukért
kapnak.

Most pedig örüljünk annak, hogy ennyien részt vettetek a versenyben, hogy ennyi tehetséget és
akaratot mutattatok meg közönségnek és zsűrinek egyaránt! Kicsit pihenjetek, de közben
figyeljétek a honlapunkat meg a közösségi felületeket: hamarosan újabb játékokkal és izgalmas
aktivitással jelentkezünk - érdemes lesz akkor is velünk tartanotok! Együtt és játszva könnyebb
lesz kivárni, amíg minden rendeződik, amíg színpadra léphettek!

Gratulálunk még egyszer minden versenyzőnknek és az őket felkészítő felnőtteknek is!
"Ez jó mulatság, férfimunka volt." Van. És lesz is!!!